Francisco González Vicente Nincs hozzászólás

Együttműködés a CINTAF és a Napfogyatkozás Egyesület között

2019 beköszöntével újult erővel vetettük bele magunkat a munkába. Együttműködések szempontjából egy sikeres évet tudhatunk magunk mögött, ugyanis létrejött többek között a CINTAF és a Napfogyatkozás Egyesület között egy partnerségi megállapodás. Ennek keretében vettünk részt együtt a novemberi Zukunft Personal Hungary szakkiállításon is ahol egy kerekasztal beszélgetés során Kánya Kinga, a Napfogyatkozás Egyesület alelnöke osztott meg a résztvevőkkel néhány érdekes gondolatot a pszichológiai asszisztenciával és a gyászfeldolgozás fontosságával kapcsolatban.

Az egyesület ugyanis az első, gyászfeldolgozást célzottan segítő hazai szervezet, mely 1996 óta működik. Olyan szakmai közösség, amely azért dolgozik, hogy a veszteségek feldolgozásához mindenki segítséget kapjon. Az egyesület fő célja: szakember képzés, ismeretek terjesztése a széles társadalom számára és szemléletformálás.

A munka januártól folytatódik, közös erővel dolgozunk azon, hogy a gyászolók, vagy bárki, aki lelki támogatásra, tanácsadásra szorul, a lehető legszakszerűbb segítséget kapja ahhoz, hogy feldolgozza fájdalmát és átlendüljön a nehezebb életszakaszokon.

Bővebb tájékoztatásért kérjük látogassanak el a Napfogyatkozás Egyesület honlapjára.

Francisco González Vicente Nincs hozzászólás

Zukunft Personal Hungary kiállítás – 2018

Novemberben a CINTAF részt vett a Zukunft Personal Hungary konferencián. A kiállítás célja az újdonságok bemutatása a HR szakma döntéshozóinak. A kétnapos eseményre több, mint 1800 fő látogatott el, külön örömmel töltött el bennünket, hogy ilyen széles közönséggel ismertethettük meg asszisztencia szolgáltatásunkat. A két nap alatt számos érdeklődővel beszélgettünk, sok tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk. A konferenciáról készült rövid videónkat és novemberi hírlevelünket megtekintheti az alábbi linkek segítségével.

CINTAF a Zukunft Personal Hungary konferencián

Novemberi híreink

 

 

Francisco González Vicente Nincs hozzászólás

CINTAF a cafeteria konferencián

Az ősz beköszöntével érezhetően beindult a munka a cégeknél. Mi a CINTAF-nál egy konferenciával indítottunk, melyet partnerünk, a Cafeteria TREND magazin szervezett. A rendezvény apropóját az adta, hogy 2019-től jelentősen változik a béren kívüli juttatások valamint cafeteria szolgáltatások törvényi szabályozása. Az eddig kedvező adózású vagy adómentes elemek köre jócskán lecsökken plusz anyagi terhet róva ezzel a munkaadókra. Azt, hogy ez mennyire átrendezi a kialakult helyzetet jól érzékelteti a résztvevők száma. 420 cégvezető, HR vezető vagy menedzser jött el az ország minden részéből, hogy tájékozódjon a változásokról és a lehetséges megoldásokról.

CINTAF őszi hírlevél

Javier Medina Orihuela Nincs hozzászólás

Megjelent cikkünk a Cafeteria Trend magazinban

A Cafeteria Trend magazin 2018 júniusi számában megjelent egy cikk a CINTAF-ról “Munkáltatói gondoskodás egy teljes életre” címmel. Fata László cafeteria szakértő beszélgetett el Pedro Danés Grases a CINTAF Hungary ügyvezetőjével egy interjú keretében. A teljes cikket az alábbi linken olvashatják.

Cafeteria Trend CINTAF cikk